you're reading...
FOTÓ

Utazás a világ körül – 2012 – fotópályázat

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége – együttműködve a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátussal – ismét meghirdeti nemzetközi fotópályázatát Utazás a világ körül címmel. 

A pályázat célja, hogy az utazás közben szerzett vizuális élményeket minél többen megörökítsék és egy fotókiállítás keretében másoknak is bemutathassák. A nyilvános szerepléssel járó sikerélmény pedig ösztönzést adhat a fényképezőgép tulajdonosokat arra, hogy a jövőben ne csak privát célra készítsenek utazásaikról emlékképeket, hanem a közönségnek is. Ez az út vezethet el a tudatos képalkotásig, amikor már nem a véletleneken múlik egy-egy jól sikerült felvétel. Exponálás előtt tehát érdemes válaszolni arra, hogy mit, hogyan, mivel és miért örökítünk meg utazásunk során. 

A pályázat címét nem kell szó szerint érteni! Nem követelmény a Föld megkerülése ahhoz, hogy valaki sikeresen szerepeljen a tárlaton. Talán elegendő a szomszédos településre kirándulni, vagy saját környezetüket felfedezni, s máris elkészülhet a pályamű.

A fotók beküldésének határideje: 2012. január 10-én 24.00.
Részvételi feltételek

1. A fotópályázaton bárki részt vehet életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. A rendezők kifejezetten biztatják részvételre azokat a turistákat, akik egyéni vagy társas úton jártak a világ bármely országában, vagy éppen idehaza kirándultak, sokat fényképeztek, de még sohasem jutott eszükbe nyilvánosság előtt szerepelni az eredetileg családi fotóalbumokba szánt fényképekkel.

2. A pályázat témája kötetlen. Műemlékfotók, portrék, eseményfotók, tájképek, természet- és állatfotók, városképek, makrofelvételek, hangulatképek, stb. egyaránt beküldhetők, függetlenül attól, hogy a világ mely pontján készültek.

3. A pályázatra csak olyan felvételeket nevezzenek a szerzők, amelyek öt évnél nem régebben készültek és a korábbi Utazás a világ körül c. fotókiállításon még nem mutatták be őket, továbbá nem jelentek meg semmilyen könyvben.

4. Egy pályázó maximum 10 db fekete-fehér vagy színes – DIGITÁLIS képet küldhet be kizárólag e-mailben, A beküldött alkotások optimális felbontása: 1500×2102 pixel (vagy ehhez közeli értékek, illetve a nyomtatási méret beállítása esetén: 13×18 cm). A zsűri által kiállításra javasolt képeket a MAFOSZ rendeli meg a fotólaborban. Az e-mailben beküldött JPG kiterjesztésű képek összterjedelme ne haladja meg az 15 MB-ot. Ha ennél nagyobb a tíz kép terjedelme, akkor kéretik több e-mailhez csatolni azokat. Aki a méretkorlátozást figyelmen kívül hagyja, számítson arra, hogy a levelező szolgáltatók esetleg nem továbbítják a küldeményüket. Becsomagolt állományokat, óriás leveleket nem fogaduk. Minden képet egyenként kell mellékletként csatolni egy e-mailhez.

5. A pályaművek file neve a következő adatokat tartalmazza ékezetes betűkkel írva: a pályázó CSALÁDINEVE_ KERESZTNEVE_ Aképrövidcíme_ Anevezésilap szerinti sorszáma.JPG

6. A pályázóknak nevezési lapot kell kitölteni. A nevezési lapon szereplő információk egyezzenek a file névben olvasható felirattal. A nevezési lap letölthető a http://www.mafosz.hu oldalról, a fotópályázatok menüpontból. A nevezési lap is beküldhető e-mailben. A nevezési lap fájlneve a pályázó neve legyen. Csak 2003-as Word doc-ban csatolható a képek mellé.

7. Beküldési cím: 2012utazas @gmail.com

8. Díjazás: 1-5. díj: Oklevél és 5000-5000 Ft értékű fotóművészeti album; Különdíjak: Oklevél és 30 db fotóművészeti album (3000-3000 Ft értékben).

9. A pályázóknak nevezési díjat kell fizetni, amelynek összege: 1000 Ft/fő, attól függetlenül, hogy hány fényképet küldtek be. A nevezési díjakat a pályázattal és kiállítással kapcsolatos költségek fedezésére kívánják a szervezők felhasználni. A nevezési díj átutalható, de csak azon a néven, amely a nevezési lapon is szerepel. Számlaszámunk: MAFOSZ, 11701004-20122009. A megjegyzés rovatban fel kell tüntetni: Utazás 2012 nevezési díj

10. Aki 4000 Ft nevezési díjat fizet, automatikusan megkapja – de csak személyes átvétel esetén a kiállítás fotóalbumát (a könyv átvételének időpontját előzetesen egyeztetni kell (gyoril@mmikl.hu címen), ha az nem egyezik a később meghirdetendő kiállítási megnyitó napjával.

11. Aki 5000 Ft nevezési díjat utal át, postán kapja meg a kiállítás fotóalbumát, legkésőbb 2012. június 15-ig.

12. A nevezési díj befizethető sárga színű banki készpénz átutalási megbízáson is. Aki a nevezési lapján jelzi, hogy szüksége van egy ilyen készpénz átutalási megbízásra, annak postán elküldjük.
13. A nevezési díjak 2012. február 20-ig rendezhetők. Ha addig nem érkezik be a nevezi díj, akkor a beküldött fotókat töröljük a pályázati anyagból, függetlenül attól, hogy a zsűri miként értékelte.

14. Pályázati naptár: A fotók beküldésének határideje: 2012. január 10-én 24.00.

Figyelem! A pályázatokat fogadó email postafiók mérete óriási, de így sem garantálható, hogy az utolsó egy-két napban beküldött több ezer fotót fogadni tudja (annak ellenére, hogy a rendezők folyamatosan mentik a beérkező pályaműveket). Ezért nem fogadunk el senkitől sem óvást vagy reklamációt amiatt, ha egy küldeményt – a postaláda megtelt üzenettel – visszaküld a szolgáltató. A megoldás ugyanis kézenfekvő: már egy-két-három héttel korábban be kell küldeni a pályázatra szánt képeket, amelyek kézbesítéséről ki-ki kérjen automatikus visszaigazolást a szolgáltatótól. Beküldési cím: 2012utazas @gmail.com
– Zsűrizés: 2012. február 10-ig
– Értesítés a zsűrizés eredményéről, az első kiállítás helyszínéről és időpontjáról: 2012. február 25-ig – kizárólag a Fotósélet elektronikus hírlevélben és a http://www.mafosz.hu honlapon.
– Az ingyenesen kölcsönözhető fotókiállítás másodbemutatói szerte az országban: 2013. február végéig (a kölcsönzési igények bejelenthetők: gyoril@mmikl.hu címen)

A fotópályázattal kapcsolatban további információk kérhetők a Győri Lajostól.. Tel.: (1) 225-6033, Fax: (1) 226-6030; e-mail: gyoril@mmikl.hu
Befizetési csekk ugyanitt igényelhető. A nevezési lap letölthető a http://www.mafosz.hu címről.

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
nevezési lap

.

Reklámok

Interakció

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: