you're reading...
FOTÓ

KosART Fotópályázat 2012.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2011-ben indította útjára Nemzeti Fogyasztói Termékkosár (továbbiakban: Termékkosár) elnevezésű kezdeményezését, amelynek célja az volt, hogy ráirányítsa a fogyasztók figyelmét a biztonságos, minőségi, fogyasztóvédelmi szempontból megfelelő termékekre. A Termékkosár egyaránt tartalmaz Magyarországon gyártott termékeket és olyan globális termékeket, melyek a hazai fogyasztói kultúrában elismerhetők.

A minőség, a valódi értékek innovatív, művészi megjelenítése érdekében a Termékkosár hivatalos honlapján, illetve a program Facebook-oldalán az NFH fotópályázatot hirdet.

A pályázatok leadási határideje: 2012. június 7.
A pályázat célja, hogy a fotósok szemével mutassa be azt, hogy mi az alkotók véleménye arról, hogy mi a valódi minőség, legyen szó gyártásról, értékesítésről, arról, hogy végeredményben mi az, ami – jól megválasztott döntés eredményeképpen – a fogyasztók kosarába kellene, hogy bekerüljön. A pályaműveken keresztül a minőséggel kapcsolatos esetleges negatív tendenciák is bemutathatók, a pályázók az értékkeresés árnyoldalait is kidomboríthatják alkotásaikban. Cél, hogy az alkotások művészi jellegű termékábrázolásokon, humoros ötleteken, a valós és/vagy ideális állapotok bemutatásán keresztül láttassák a hazai “fogyasztói kosarat”, elsősorban a valódi értékek keresésére ösztönzés szándékával.

A pályázatba beküldött fotók megjelennek a Termékkosár Facebook-oldalán, ahol a látogatók is véleményt nyilváníthatnak a pályaművekről, a helyezésekről azonban az NFH munkatársaiból álló zsűri dönt.

A pályázat kiegészül a Termékkosár népszerűsítése érdekében, média- és közéleti személyiségek közreműködésével készített fotók bemutatásával. A fotók nem vesznek részt a pályázatban.

A pályázat első díja a Kézműves Magyar Ízek által felajánlott és összeállított termékkosár. A második és harmadik helyezett díja az NFH által összeállított ajándékcsomag. A nyeremények készpénzre nem válthatóak át. Amennyiben a díjátadáson a nyertes valamely okból nem tud részt venni, azt köteles előre jelezni a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál a palyazat@termekkosar.hu e-mail címen.

Pályázati határidők:
A pályázat indítása: 2012. május 7.
A pályázatok leadási határideje: 2012. június 7.
A pályázatok értékelése: 2012. június 11.
Eredményhirdetés, díjátadás: 2012. június 15.

Pályázati feltételek:
A pályázatban részt vehet valamennyi Magyarországon lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező természetes személy, amennyiben a jelen pályázati felhívásban foglalt feltételeket magára nézve elfogadja. A pályázatban professzionális és amatőr fotósok egyaránt részt vehetnek.

A pályázatban egyedi képekkel és képsorozatokkal is részt lehet venni, egy fotós több fotóval is pályázhat, jelezve, hogy a képek egyedi képként vagy képsorozatként (egy képsorozat max. 5 db kép) jelennek meg a pályázatban.

A pályázatban színes, vagy fekete-fehér eljárással készített papír alapú, vagy digitális képek vehetnek részt. Digitális képek JPEG formátumban maximális minőségben vehetnek részt a pályázatban, minimális képméret 2000×3000 pixel (6M pixel). Digitális képfájlok elnevezése az alábbi információkat tartalmazza kis betűvel, ékezet és szóköz nélkül, alsó vonással: szerző neve, kép címe, kép sorszáma (pl: kovacs_istvan_kep_neve_kep1.jpg)

A pályázók kizárólag saját szerzői alkotásukkal pályázhatnak, mely feltételek megsértése a pályázatból történő kizárást, esetleges díjazást követő tudomásszerzés esetén a díj visszavonását vonja maga után. A pályázó a pályázati lap kitöltésével nyilatkozik arról, hogy a pályamű saját szerzői alkotása, és az más szerzői jogait semmilyen formában nem sérti.

A pályázatban korábban már publikált, illetve más fotópályázatban korábban nevezett képek is részt vehetnek.

A pályázatban nem vehetnek részt az NFH munkatársai, valamint közeli hozzátartozói. E követelmény megsértése a pályázatból való kizárást vonja maga után.

A pályamű nem sértheti sem természetes személyek, sem gazdálkodó szervezetek személyhez fűződő jogait (Ptk. 75-85. §).

A pályaműveket a palyazat@termekkosar.hu e-mail címre, illetőleg adathordozón (pl. CD, pendrive) személyesen vagy postai úton az NFH székhelyének címére (Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, Stratégiai Kabinet, 1088 Budapest, József krt. 6., tárgyként feltüntetni: KosArt) kell eljuttatni. A határidőn túl postára adott, vagy elektronikusan meg nem érkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni. A beküldött adathordozók nem kerülnek automatikusan visszaküldésre, azt a pályázónak – az eredményhirdetést követően – a megadott e-mail címen kell jeleznie.

Szerzői és felhasználási jogok
A pályaművet benyújtó alkotó hozzájárul ahhoz, hogy pályaműve a pályázat időtartama alatt a Termékkosár honlapján és Facebook-oldalán megjelenjen, illetve ahhoz, hogy a képekhez értékelő kommentárok fűzhetők legyenek (amennyiben a hozzászólás a szerző személyhez fűződő jogait sérti, vagy nem felel meg a jó ízlés követelményeinek, a moderátor jogosult azt törölni).

Az NFH a pályaműveket díjmentesen felhasználhatja a pályaművekből rendezendő esetleges kiállítás-sorozatban, valamint a Termékkosár program népszerűsítésére a mű szerzője és a mű címe egyidejű feltüntetése mellett, a mű integritásának sérelme nélkül.

Az NFH díjazásmentesen jogosult a művek kiállítására a kiállítás keretében, továbbá használni az alkotást szakmai tájékoztató kiadványaiban, internetes felületein. Az NFH szakmai, oktató tevékenysége körében jogosult a képek díjmentes többszörözésére és közzétételére, a szerző személyhez fűződő jogainak sérelme nélkül.

A szerző hozzájárul, hogy az NFH a kiállításra kerülő pályaművekből készült reprodukciót könyv alakban, illetve elektronikus formában többszörözze, valamint megjelentesse és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a szerző személyhez fűződő jogainak egyidejű tiszteletben tartásával.

A pályázó a jelentkezési lap kitöltésével és megküldésével tudomásul veszi, és magára nézve elfogadja a szerzői és felhasználói jogokról szóló tájékoztatást.

Jelen felhívásban nem szabályozott kérdésekre a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény előírásai irányadóak.
Nemzeti Fogyasztói Termékkosár

forrás: sff.hu

Reklámok

Interakció

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: