archives

SZÍNHÁZ

This category contains 14 posts

Bakelit Multi Art Center – VI. színházi befogadói pályázata

2012. május 10-én, hatodik alkalommal hirdeti meg színházi befogadói pályázatát a Bakelit Multi Art Center, aktuálisan a 2012/2013-as színházi évadára; független, alternatív, illetve struktúrával nem rendelkező hazai és határon túli társulatok számára már bemutatott előadásaik továbbjátszására, premier előadásokra valamint új előadások létrehozására is lehet pályázni.  Műfaji meghatározás nincs. Az elmúlt évek szakmailag folyamatosan erősödő befogadói … olvasásának folytatása

Megvannak az első Platform 11+ drámaírói pályázat nyertesei

Közlemény a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház ifjúsági drámapályázatának eredményéről Az Európai Unió által támogatott ifjúsági színházi projekt, a Platform 11+ keretében, a Kolibri Színház által meghirdetett ifjúsági drámapályázat sikeresen lezárult. Köszönet mindazoknak, akik pályaművükkel megtiszteltek bennünket. Magyarországon az utóbbi évekig nem születtek a kiskamaszok korosztályos problémáira érzékenyen reagáló új magyar drámák. A pályázat bizonyította, … olvasásának folytatása

Szkéné pályázat fiatal pályakezdőknek 2012

Fiatal pályakezdőket invitálunk a kortárs alkotóművészet területeiről, lehetőséget kínálva, hogy progresszív előadó-művészeti, vizuális, zenei, irodalmi vagy filmes projektjeikkel bemutatkozhassanak a Szkéné Színházban, szakmai és infrastrukturális segítségünk mellett. Érett koncepció esetén anyagi támogatásunkat is elnyerhetik, amelynek összege a pályamunka jellegétől függ. A támogatás mértéke minimum 50.000,- forint, de komoly, megalapozott pályázat esetében elérheti az 500.000,-forintot is. … olvasásának folytatása

Tantermi Színházi Projekt pályázati felhívása

A FÜGE Produkció a Polgár Krisztina Emlékalap megbízásából nyílt pályázati felhívást tesz közzé az alábbi témában: 1.1. A pályázat célja: Olyan projektek létrejöttének és működtetésének a támogatása, amelyek tematikájuknál és formájuknál fogva egyaránt alkalmasak arra, hogy iskolai közegben szólítsák meg a középiskolás (15 – 18 éves) diákokat. 1.1.1. A pályázat által támogatni kívánt projekttípusok a … olvasásának folytatása

Előadóművész pályázat

A Conflux 5 olyan művészt keres, akik mostanában kezdtek el dolgozni, és akik határozott koncepcióval rendelkeznek meghitt színházi darabok készítésére. A “meghitt színház” kifejezés alatt olyan kis léptékű, bel- vagy szabadtéri performanszt / installációt értenek, amely nem több, mint négy fős hallgatóságnak mutatható be egy időben. Az ilyen darabokból álló programot bemutatják a “Surge 2012” … olvasásának folytatása

A komédia éve! 2012 – előadó-művészeti pályázat

A Puchner Birtok (Puchner Kastélyszálló**** és Reneszánsz Élménybirtok) pályázatot hirdet előadó-művészeti produkciók bemutatására, a 2012-es évben. A 2012-es évet a komédiának szenteljük. Várunk minden olyan produkciót, amely szórakoztató hangvételű, humoros, kacagásra ingerlő és nem igényel komolyabb technikai feltételeket, ami akár szabadtéren vásári hangulatban, akár belső térben eljátszható. További műfaji vagy játékmódbeli megkötés nincs. Várunk akár … olvasásának folytatása

A kelet-európai abszurd

Gózon Gyula Kamaraszínház esszé pályázatot hirdet, melynek alapjaSchwajda György: Himnusz című művéből készült előadása  1.téma:Hogyan? Hol? Mikor?A megvalósítás eszközei: díszlet, jelmez, zene egysége a művel 2.téma:A pályázó dolgozatában adjon arra magyarázatot, jogosan merülnek-e fel az alábbi kérdések és ha igen, válaszolja meg azokat. – Mit ér az ember, ha melós?– Mit ér a család, ha … olvasásának folytatása

„Közösségalkotás – közösségformálás – tehetséggondozás” – workshop

A Független Pedagógiai Intézet és a Gemini Gyermekkönyv Kiadó workshopot szervez „Közösségalkotás – közösségformálás – tehetséggondozás”A dráma- és a zenepedagógia kölcsönhatása egy művészeti projekt keretében címmel, melyre olyan pedagógusok jelentkezését várják, akik szeretnének a tehetséggondozás, a mai zene-és drámapedagógiai irányzatok terén aktuális tudásra szert tenni és elsajátítanának egy hatásos és kipróbált módszertant. Időpont: 2011. december … olvasásának folytatása

Rozsda Lovag iskolai előadások országos versenye 2011/2012

A Gemini Gyerekkönyv Kiadó és a FIDELIO kulturális programmagazin a Rozsda lovag című gyermekkönyv sorozat színpadi változatának bemutatására versenyt hirdet meg a 2011/2012-es tanévre. A versenyben résztvevő közösségek a Rozsda lovag gyerekeknek szóló zenés mese sorozat egy kiválasztott darabját vihetik színre a kiadó szakmai támogatásával. A szervezők célja, hogy diákok, tanárok, szülők számára elérhetővé és … olvasásának folytatása

Pályázat ingyenes, rendszeres próba és fellépési lehetőségekre független színjátszótársulatok számára

A Zöld Macska Diákpince (Budapest IX., Üllői út 95.) független színjátszótársulatok számára rendszeres próba és fellépési lehetőségekre ír ki pályázatot (játszótér 5x5m, nézőtér 60 férőhely). Jelentkezni minden társulat egy-egy már elkészült előadásával tud, amik bemutatásra kerülnek a 2011. november 19. és 20. megrendezett Zöld Macska fesztiválon. A bemutatott darabokat szakmai zsűri minősíti, amit Perényi Balázs, … olvasásának folytatása